Nagy kedvelője vagyok Leonardo DiCaprio munkásságának, a „A nagy Gatsby” című film nemcsak az ő játéka miatt kiemelkedő számomra. Filmes styling szempontból is egy igazán remek alkotás.
A filmet F.Scott Fitzgerald azonos című regénye alapján 2013-ban Baz Luhrmann rendezte, a jelmeztervező pedig Catherine Martin volt, aki többek között a Moulin Rouge jelmezeit is megalkotta.
A film az 1920-as évek világába repít minket, több mint 4 éves kutatómunka előzte meg a jelmezek megalkotását. A munkatársak szociális elemzést végeztek, valamint gondosan feldolgozták a forgatókönyvet. Céljuk az volt, hogy a ruha kohézióban legyen annak viselőjével.
A filmhez több mint 1200 férfijelmez készült – Ralph Lauren, Prada által. A legdrágább ruhadarab egy szatén pizsama volt- Elizabeth Debicki viselte. A gyémántokat Tiffany & Co biztosította a szereplők részére. A jelmezkészítőknek nehéz dolguk volt, hiszen kevés vintage darabot tudtak felhasználni, mert a 100 éves ruhadarabok igen erőtlenné váltak, így nagyrészt teljesen új darabokat kellett készíteni.
Számomra nagyon izgalmas az 1920-as évek divatja a „Flapper” és Charleston stílus. Az „A” vonalú ruhák, gyöngyök, tollak, könyékig érő kesztyűk, pántos cipők és a cigaretta szipka ideje volt ez.
Az I. világháború után megváltozott életstílus, illetve az „art deco” hódítása az öltözködés divatjában is nyomott hagyott. Megjelentek a „fiús” és független nők, akik dolgozni kezdtek, családjuktól külön éltek és persze rengeteget szórakoztak. Ennek az időszaknak egy kiemelkedő egyénisége Coco Chanel volt, de ez egy másik történet:)
Kép forrása: © 2012 Warner Bros. Entertainment Inc. – – U.S., Canada, Bahamas & Bermuda